Work Text:
Az óra éppen négyet ütött, s Bazz nem tud aludni.
Semmi oka nincs rá, hogy a lakás üresebbnek tűnjön a szokásosnál, nem úgy, hogy Harry horkol a vendégszobában, az ajtó mellett egy plusz cipőpár, a rozoga, öreg asztalon pedig egy halom varázskönyv hever. Valahogy mégis tágasnak és magányosnak érzi az éjszakát, mintha Bazz lenne az egyetlen élő ember benne, az ablakülésre kuporodik, és megpróbál normálisan lélegezni.
A karja úgy fáj, mintha összetörnék, és a csonkját szorongatja, azt mondogatja magának, hogy ami eltűnt, az nem fájhat.
Arra gondol, ahogy Jugram elsétál, és kétségtelenül tudja, hogy igenis fájhat.
Bazz vesz még egy levegőt, egy harmadikat, egy negyediket. Tartja a ritmust, és igyekszik nem engedni, hogy a gondolatai sötétebb dolgok felé csússzanak. Sosem állt közel a másik Sternritterhez, megtanulta a leckét Jugram árulásából, de...
Ezer évig ők jelentették neki a világot. Askin és Liltotto és Bambietta és Meninas - nem barátok, hanem bajtársak, és Bazz bármelyiküket ugyanolyan könnyen hátba szúrta volna, mint ahogy ők őt, de volt egyfajta közelség, ami az együttéléssel járt, egy ismeretség. Az invázió után Bazz elmenekült, futott, amilyen gyorsan és messzire csak tudott, de nem tudott szabadulni ettől az érzéstől. Nem tudott szabadulni az elveszett világ, Yhwach és Jugram emléke elől. Egy ismeretlen világban lenni majdnem még rosszabbá tette a helyzetet, mert Bazz egy idegen utcán sétálgatva a palotára gondolt. Arra gondol, hogy Candice-szel edz, vagy a többi kapitánnyal iszik, vagy akár csak elmegy mellettük a folyosókon.
Itt semmi ilyesmi nincs, és Bazz néha hálás tud lenni, de...
Az éjszaka üresnek tűnik. Csak ennyi az egész. Reggelre a világ visszatér a normális kerékvágásba...
(Nem, nem fog, suttogja valami Bazzben. Soha többé nem lesz normális, mert Yhwach elment, és Jugram megpróbált megölni téged, és a többiek mind halottak, halottak, halottak.)
És Bazz felemeli a lábát, továbbmegy, és minden másra, minden másra koncentrál. Egyelőre azonban fájdalommal telt és dühös, olyan módon, ami nagyon hasonlít ahhoz, amit akkor érzett, mikor Yhwach felgyújtotta a szülei házát, miközben ők még bent voltak. Hideg düh, pusztító, ahogy az ő indulatkitörései sosem azok, az a fajta düh, ami készül az ezer évnyi várakozásra, hogy bosszút álljon, majd úgy gondolja, hogy megérte.
-Bazz?
Bármilyen halk és szinte tétova is, a váratlan hangtól Bazz mégis megijed. Reishi szikrázik az ujjai körül, íjának körvonalai kezdenek kirajzolódni, ahogy megrándul, de csak Harry áll az ajtóban pizsamában, és figyelmesen figyeli Bazz-t.
-Szia - mondja Bazz, és az a sok gyakorlat, amit abban szerzett, hogy Jugram arcába nézzen, és úgy kezelje, mintha csak egy újabb Sternritter lenne, egyenletesnek tartja a hangját, bár nem sikerül mosolyt kicsikarnia belőle. -Mi a helyzet? Túl kényelmetlen az ágy?
Harry tekintete a karjára siklik, ahogy a keze a csonkja köré tekeredik, majd ismét az arcára emelkedik. -Az ágy jó, nincs semmi gond- mondja. -Csak vízért jöttem.
A lakás túl kicsi ahhoz, hogy Bazz bárhol is ne legyen szem előtt, hacsak nem zárkózik be a saját szobájába, ami legfeljebb szekrényméretű, és nem alkalmas a merengésre. Erre tényleg korábban kellett volna gondolnia. Végigsimít leengedett haján, kényszeríti magát, hogy kibontakozzon, kiegyenesíti a hátát, és igyekszik nem felnyögni. -Rendben, víz. Megmutattam már, hol vannak a poharak?
Harry válasz helyett tétovázik, megtépázottnak tűnik, aztán nyel egyet. -Én... ööö... azt mondtad, hogy a szüleidet meggyilkolták- böki ki, majd összerezzen.
Önmaga ellenére Bazz felhorkan, és hátradől a falnak.
-Az már nagyon régen volt- mondja, de nem tagadja. Nem is tudja, amikor még mindig Yhwachra gondol, és arra, ahogy az egész országukat felégette a hódításai során. Bár ez többé-kevésbé emlékeztető; Bazz egyszer túlélte, hogy az egész világa összeomlott, egyedül maradt egyetlen ismerőse nélkül, a szülei vagy akár Jugram nélkül. Évekig bírta, mire elég erős lett ahhoz, hogy Yhwach seregének tagja legyen, és jó volt. Most, így...
Ez most más. Alig telt el egy év, és máris változnak a dolgok.
-Nem emlékszem a szüleimre - mondja Harry gyorsan, mintha egy sebtapaszt rántana le. -De még mindig hiányoznak.
Hát persze. Mert valaki Harry világát is felgyújtotta, csak egy kicsit kevésbé szó szerint, mint Bazzét. Vesz egy nagy levegőt, enyhén a hajába kapaszkodik, aztán felsóhajt, kicsit jobban maga alá húzza a lábát, és invitálólag int az ülés túlsó vége felé.
-Valaki leégette a házukat - mondja, és gondolatai egy ital után kiáltanak. Harry leült egy párnára, és Bazz keserű, fanyar mosollyal, fogakkal és régi haraggal telve néz rá. -Még bent voltak, és a szemét csak nézte őket.
Harry nyelt egyet, magába görnyedve. Lenéz, majd ismét Bazzre néz. -De te túlélted- mondja.
Bárki másnál ez egy emlékeztető lenne, amiért Bazznak hálásnak kellene lennie. Még Jugram is így mondta, egy-két alkalommal, mielőtt Bazz rárobbant volna, s felhagyott vele. De Harry ezt valami egészen másként értette. De mi túléltük, ők meg nem. De ez mindent megváltoztatott. De most már nincs visszaút. De most már együtt kell élnünk vele.
-Igen - mondja Bazz, és mosolyog, vékonyan és fáradtan. Arra gondol, hogy Yhwach megfosztotta a Sternritterek erejétől, és védtelenül hagyta őket a Seireitei közepén, arra, ahogy a falujuk leégett, ő és Jugram pedig a hamuban áskálódtak, hogy elég pénzt keressenek az életben maradáshoz. Arra gondol, hogy felvonszolja magát azután és... -Igen, túléltük.
Harry egy apró mosolyt nyújt neki viszonzásul, az ablaknak támaszkodva. A csönd elhúzódik, és Bazz figyeli, ahogy Harry szeme elnehezül, ahogy a végtagjai ellankadnak. Hosszú nap volt, feltételezi Bazz, és Harry még nem szokott hozzá Bazz munkaidejéhez. Sóhajt, egy körmével megpöccinti a fülén lévő fémbilincset, majd óvatosan feláll. Nincs nála tartalék takaró, de a régi kabátja elég meleg, és Harryre dobja, aztán lesüllyed a padlóra az ablak alatt, és a fejét a párna szélének támasztja. Hat óra múlva találkozója van a minisztériumban, egy tervezett látogatás az Azkabanban, amin túl kell esnie, de - nos. Ha most Harryre néz, az inkább perspektívába helyezi a dolgot, nem igaz?
Sirius Black jelenleg életfogytiglani börtönbüntetését tölti az Azkabanban. Ő az oka annak, hogy James és Lily Pottert megtalálta Tudodki, és amikor egy barátja felelősségre akarta vonni, Black megölte őt és tizenkét muglit.
McGalagony olyan laposan beszélt róla, és a szavak egyszerűen... nem igazán akartak lesüllyedni. Egy ember kém lett, elárult néhány embert, mások pedig meghaltak.
De azok az emberek Harry szülei voltak. Azoknak az embereknek volt egy fia, aki soha nem ismerhette meg őket. Legalább Bazznek vannak emlékei az anyjáról és az apjáról, bár szétszórtak. Harrynek ez sosem adatott meg, mert Sirius Black elárulta őket Voldemortnak.
Bazz tudja, milyen érzés az árulás. Ismeri közelről, kétségbeesetten és kegyetlenül. Az elmúlt évszázadok során oly sokszor, oly sokszor adott lehetőséget Jugramnak, hogy a hidegségen kívül mással is nézzen rá, hogy mutassa valami jelét annak, hogy emlékszik rá, hogy törődik vele, de...
Jugram átadta magát Yhwachnak, Yhwach nevével az ajkán letámadta Bazzot, mint egy imával vagy esküvel. És talán nem kellett volna törődnie azzal, hogy Yhwach megölte a nagybátyját, vagy felégette a falujukat, de Bazz soha nem hagyta el őt. Bazz soha nem ingott meg. Bazz ok és hátsó szándék nélkül szerette őt, és Jugram megölte őt.
Végigsimít az arcán, és azon tűnődik, vajon Harry szülei is szerették e Sirius Blacket. Azon tűnődik, mennyire álltak közel egymáshoz, és vajon Sirius tudta e, hogy meg fognak halni, ha Voldemortnak beszél róluk. Kíváncsi, hogy a barát, aki utána szembeszállt Siriusszal, vajon szidalmazta e, és hogy Sirius tétovázás nélkül széttépte e, a sötét nagyúr nevével a száján.
Amikor felkel a nap, az ablakon át beszűrődő fényt tűznek érzi Bazz bőrén, és a lángokra, a hamura gondol. Ökölbe szorítja az ujjait, figyeli, ahogy a szikrák játszanak az ujjperceken, és próbál emlékezni arra, hogy elég erős ahhoz, hogy talpra álljon.
-Bassza meg- mondja Bazz, fejét és vállát a hűtőszekrénybe temetve, mintha fizikailag belelökné magát, akkor varázsütésre több élelmiszer jelenne meg. Nem mintha Harry bármit is mondana; valószínűleg van egy ilyen hűtőszekrény valahol a varázsvilágban. -Uh. Tojás? Mindenki szereti a tojást.
Ott van egy tojás. Harry már háromszor végignézte, ahogy Bazz kiveszi, hogy megbámulja. Egy vigyort rejt az egyik tankönyve mögé, ami az asztalon van, pusztán az újdonság kedvéért, hogy végre elé hagyhatja, majd azt mondja: -A tojás jó. A pirítóst is szeretem.
-Nincs semmi kenyerem- Bazz úgy néz a kenyérpirítóra, mintha az személyesen őt sértette volna meg, aztán felsóhajt. -A fenébe is. McGalagony elterelte a figyelmemet, és az összes cuccom elromlott, mielőtt el tudtam volna tenni.
-Bocsánat - mondja Harry, mert úgy érzi, hogy kellene, de Bazz ingerült mozdulattal legyint egyet a kezével.
-El kellett volna menned vásárolni- motyogja, inkább magának, mint Harrynek. Harry nyitja a száját, hogy azt javasolja, hogy rántják össze a tojást, és osszák el, de mielőtt megtehetné, hangos puffanássorozat hallatszik az ajtó felől, és Bazz felszisszen. -Remek időzítés- panaszkodik, de becsapja a hűtőszekrényt, és az ajtóhoz lépked, majd egy csettintéssel felhúzza: -Úgy lépkedsz, mintha félig óriás lennél, hagyd abba.
Giselle a beinvitálást meg sem várva, szemforgatva tolakszik be mellette. Majdnem olyan bő ruhát visel, mint amilyennek Dudley levetett ruhái tűnnek Harryn, hosszú, fehér-arany haját lófarokba fogta, ami máris oldalra csúszik és félig kihullik. Még mindig szinte földöntúlian néz ki, de másképp, mint tegnap este.
-Hálás lehetsz, hogy egyáltalán ébren vagyok most- mondja Bazznek, megpördül az egyik lábfején, mint egy balerina, és hagyja magát hanyatt esni, egyenesen a kanapéra, ahol egy puffanással és nyögéssel landol. -Még rádiód sincs- mondja tompán.
-Olyan kielégíthetetlen vagy- csattan fel Bazz.
-Nem vagyok kielégíthetetlen, német vagyok, és a lakásod sérti az igényeimet - mondja Giselle anélkül, hogy felemelné a fejét.
Bazz valami nem túl hízelgőt mormol az orra alatt, amit Harry nem igazán tud kivenni, aztán azt mondja: - Te is elkéstél. Tíz perc múlva a minisztériumban kell lennem, hárpia.
Giselle egy kézmozdulattal int a férfi felé. -Akkor menj csak. Majd én gondoskodom róla, hogy a lakás ne dőljön össze.
-Harry még nem evett- mondja neki Bazz, majd Harryre pillant, és tétovázik. -Csak egy megbeszélés, hogy kidolgozzunk néhány részletet- mondja - ,de valószínűleg csak későn jövök vissza.
-Oké- bólint Harry. Nem akar különösebben üldögélni, amíg Bazz kitölti a nyomtatványokat, mivel van egy olyan érzése, hogy ez sokkal kevésbé lesz érdekes, mint az emberek figyelése az étteremben volt. Talán még a nyári házi feladatát is korán kezdi, csak hogy megdöbbentse Hermionét. Talán részben azért is, mert élvezi, hogy a szabadban végezheti, végre nem a takarója takarásában, zseblámpával a kezében.
Bazz felszisszen, aztán megfordul, és ujját Giselle mozdulatlan alakjára szegezi: -Semmi furcsaság- figyelmezteti a nőt.
Ezúttal a lány legyint. -Menj már! Idegesít az arcod.
-Baszd meg- Bazz lekapja a kabátját a kanapé háttámlájáról, az ajtóhoz sétál, hogy a csizmájába dugja a lábát, és célzottan azt mondja: -Viszlát, Harry-, mielőtt becsapja maga mögött.
Giselle megvárja, amíg a férfi dühös léptei végigérnek a folyosón, aztán felnevet, az egyik karjára támaszkodik, és macskavigyorral néz Harryre. -Hadd találjam ki, a szekrények üresek?- kérdezi.
-Nem üresek- mondja Harry, úgy érzi, hogy meg kellene védenie Bazzot.
-De többnyire igen- Giselle átveti a lábát a kanapén, és feláll, nyögve nyújtózkodik, mielőtt odasétál, hogy megnézze magának. Megbök néhány csomag tésztát és néhány poros konzervdobozt, az orrát ráncolva, majd felhorkant. -Merlin, csoda, hogy még nem halt meg skorbutban.
-Azt mondja, általában a munkahelyén szokott enni- védekezik Harry hűségesen.
-Igaz- Giselle felsóhajt, becsukja a szekrényt, és Harry felé fordul. -Ha a szabadnapomon már délelőtt ébren kell lennem, megérdemlem a kávét. Van egy kávézó pár saroknyira innen, ha igazi kajára vágysz, és visszafelé be is vásárolhatunk.
Bazz talán ellenkezne, de azt mondta, minden tönkrement legutóbb. Harry egy pillanatra meginog, de aztán megkordul a gyomra, és - miután az elmúlt hónapokat a roxforti ételekkel töltötte - tényleg nem akar csak egy tojást reggelire. -Oké - mondja, és lecsúszik a székéről. -Köszi.
Giselle legyint egyet. -Inkább a saját érdekemben, mint a tiédben- ígéri, de mosolyog. -Különben is, jót tesz neked, ha megnézed a környéket. Angliában nem minden az Abszol út és a varázslók és muglik világának takaros kis szomszédségai.
Harrynek eszébe jut a lány kérdése, hogy melyik iskolába járt, és nem tudja megállni, hogy ne rebbenjen fel benne a kíváncsiság. -Melyik iskolába is jártál? A Bo-ö….
-Beauxbatonsba- fejezi be helyette Giselle, bár szerencsére nem hangzik túl kajánnak a fiú emlékezetkiesése miatt. -Nem, én Veela vagyok. Mi általában nem járunk varázslóiskolákba, hacsak nem vagyunk kevert vérűek. A Beauxbatonsban több Veela-származású diák is van, de a teljes értékű Veelákat teremtményeknek tekintik, nem varázslóknak- Megforgatja a szemét Harryre, egyértelművé téve ezzel a véleményét, és Harry nem tudja megállni, hogy el ne vigyorodjon a lány arcán megjelenő puszta sértettség láttán.
-Bazz tegnap egy boltban használta a Hop hálózatot - mondja. -Bár nem úgy nézett ki, mint egy varázslóbolt.
-A fűszerboltban?- Giselle megvárja, amíg a fiú felhúzza az edzőcipőjét, aztán kivezeti az ajtón. -Igen, Priya mugliknak is árul. A világ nagy része nem különül el a mugliktól úgy, mint az angolok.
-Sokat tudsz róla- mondja Harry kíváncsian. -És, ööö, Németország ennyire más?
Giselle nevet.
-Nem- mondja. -, de jó néhány más országban nincsenek olyan törvények a varázslényekről, mint Európában. A családom Brazíliába költözött, amikor gyerek voltam, és a félig Veela-unokatestvéreim mind Castelobruxóba jártak - Amikor látja Harry értetlen tekintetét, pontosít: -Egy másik varázslóiskola, még a Roxfortnál is régebbi. Az ottani őslakosok alapították.
Harry el sem tudja képzelni. Követi a lányt a lépcsőn lefelé, majd ki az utcára, és azon tűnődik, vajon hány varázslóiskola létezik, és miért nem említette még soha senki a Roxfortban. Vagy talán csak még sosem figyelt oda igazán - mennyi az esélye, hogy ez teljesen észrevétlenül maradt?
-Hiányzik?- kérdezi, és felpillant a lányra.
Giselle hümmög, és félrenéz, ahogy kilépnek az utcára. -Szerintem mindenkinek hiányzik az a hely, ahol nem kell titkolnia, hogy mi is ő valójában- mondja, és rámosolyog a férfira. -Te is éreztél már így a Roxfortban, ugye?
Harry nagyjából pontosan ezt szereti az iskolában, és meglepődve bólint, hogy a magyarázat szavakba önthető.
-Tudod, hogy Bazz melyik iskolába járt?- kérdezi, ahogy eszébe jut a gondolat. Még ha azt állítja is, hogy nem varázsló, Bazz biztosan elmerült a varázsvilágban, jobban tudja, hogyan kell benne mozogni, mint Harry.
A szemöldökét felvonva Giselle meglepett pillantást vet rá.
-Nem is tudom- mondja. -Bár lehet, hogy Mahoutokoro volt az. Régebben Japánban élt, ha jól tudom. Bazz nem sokat beszél a múltjáról, de néhányszor említett egy Karakura nevű helyet.
Ennek fényében még inkább zavarba ejtőnek és még inkább tiszta szerencsének tűnik, hogy McGalagony professzornak éppen akkor sikerült megtalálnia Bazz-t Londonban, amikor megtalálta, gondolja Harry. Elképzeli, hogy vissza kell mennie Dursleyékhez, hogy a Privet Drive-on ragad, miután rájött, hogy van egy egész világ, ahová tartozik, és el kell rejtenie egy grimaszt. -Örülök, hogy itt kötött ki- mondja, és ezt minden porcikájával komolyan gondolja.
Giselle elmosolyodik, és ez a mosoly lágy és sokkal édesebb, mint bármelyik kifejezés, amit Harry eddig látott tőle.
-Én is - ért egyet a lány, és a sarkon, az utca túloldalán átböki Harryt, amikor a lámpa megváltozik. -Abban a pillanatban, amikor találkoztunk, amint megmondtam neki a nevem, azt mondta, hogy ismerek egy másik Giselle-t, és az egy ribanc, te is? Már akkor megkedveltem őt. A legtöbb ember csak bámul, és ez idegesítő. Bazzt azonban nem érdekli, hogy mi vagyok, csak az, hogy mennyire idegesítem.
-Szóval te irritálod őt, amennyire csak lehet?- Harry megkérdezi, mert már észrevett egy mintát az interakcióikban.
-Hát persze- Giselle rávigyorog, és Harrynek hirtelen az a gondolata támad, hogy ha a lány a Roxfortban lenne, akkor biztosan Mardekár lenne. Ez megdöbbentő. Eddig még soha nem gondolt arra, hogy egy mardekáros, olyasvalaki lenne, akit kedvelhetne. -Aranyos, amikor füstölög, és szüksége van valakire, aki néha-néha piszkálja.
Állandóan, ezt Harry úgy fordítja le, de az az érzése, hogy ha Bazz egy kicsit is nem kedvelné Giselle-t, akkor nem engedné a lakása közelébe. Mivel így van rendjén, s mivel Bazz több mint alkalmasnak tűnik arra, hogy megállja a saját helyét, Harry csak visszavigyorog, és kinyitja neki a kávézó ajtaját.
Giselle rákacsint, miközben besasszézik, Harry pedig boldogan követi.
A Mágikus Rendészeti Minisztérium egy teljes értékű aurort ad Bazznak kísérőnek az Azkabanba, és Bazz eléggé biztos benne, hogy ez sokat mond. Végigméri az osztály vezetőjére, mire Rufus Scrimgeour visszanéz, drótkeretes szemüvege mögött összeszűkült tekintettel méri végig. Mögötte a magas, fekete varázsló, aki láthatóan az idejét fogja pazarolni ezzel az utazással, udvariasan egy pontra összpontosít valahol Bazz bal válla fölött.
-Ugye tudja- mondja Bazz, több mint egy kicsit bosszúsan -, hogy felnőtt férfi vagyok, és valójában nincs szükségem bébiszitterre?
-Tisztában van vele, Mr. Black - viszonozza Scrimgeour hűvösen -, hogy azáltal, hogy örökbe fogadta a fiút, aki élt, fontos közszereplővé vált? Sirius Black egy őrült, és a bebörtönzése ellenére, ha a legrosszabb mégis bekövetkezne, szeretnék minden lehetséges óvintézkedést megtenni.
Bazz nem mondja ki, hogy három ujjal ki tudná iktatni őt, az összes kedvenc aurorát, és ráadásul ezt az egész épületet, és megdicséri magát a szükséges önuralomért.
-Mindegy- mondja ehelyett. -Essünk túl ezen a kibaszott dolgon- Sirius Black meggyilkolása sokkal nehezebb lesz közönséggel, de Bazz még mindig elég jól tud ütni ahhoz, hogy valakit kiüssön, és a varázslók általában nem számítanak fizikai veszélyre.
Scrimgeour lehajtja a fejét, leszed egy üveg papírnehezéket az asztaláról, és átnyújtja az aurornak.
-Shacklebolt, ez pontosan egy órára van beállítva. Ha lekésed, feltételezem, hogy valami helyrehozhatatlanul elromlott.
-Igen, uram- mondja Shacklebolt, elfogadja a zsupszkulcsot, és az íróasztal mellé lép, hogy Bazznak nyújtsa. A tekintete hűvös, de érdeklődő, és Bazz összehúzott szemmel felel rá, de mégis kinyújtja a kezét, ujjait az üveggömb fölé görbíti, és megtámasztja magát. Azóta nem használt zsupszkulcsot, amióta Tokióból Londonba jött, és határozottan nem hiányzott neki az élmény. A rángatózó, csavaró húzás idegesítően hasonlít ahhoz a húzáshoz, ahogy a Vollständigét ellopják, és a fogait összeszorítva becsukja a szemét, ahogy véget ér, és megpróbál nem Yhwachra gondolni.
A tengeri levegő szaga az első különbség, aztán a hideg. Bazz kinyitja a szemét, és körülöttük sűrű köd vesz körül mindent, késő esti sötétségbe borítva mindent, bár tudja, hogy még délelőtt van. Mellette Shacklebolt megborzong, aztán egy lélegzetvétellel összeszedi magát, és azt mondja: - A bejárat erre van. Az őrök néha megjelennek, hogy ellenőrizzék a látogatókat, úgyhogy legyen óvatos.
Őrök. Dementorokra gondol, ezt Bazz is tudja. Most, hogy figyel, érzi őket, a levegőben a megtört lelkek súlyát. Feláll tőle a hátán a szőr, összeszorítja a fogát, és megpróbál nem borzolni, de a dementorok lelkekből táplálkoznak, apránként lopnak belőlük darabokat, amíg teljesen fel nem tudják emészteni a lelkeket, és Bazz érzi ezt, sokkal rosszabbul, mint bármelyik hollow. Egy pillanatra az orrán keresztül kell lélegeznie, próbál uralkodni az ösztönén, hogy megformálja a nyílpuskáját. Az Azkaban át van itatva fájdalommal és szenvedéssel, tele van sötétséggel, amivel a Lélektársadalom soha nem tudná felvenni a versenyt, és Bazz fel akarja gyújtani a helyet.
-Rendben - mondja, és érzi, hogy Shacklebolt tekintete rajta van. -Tekintse úgy, mintha figyelmeztetett volna.
Shacklebolt egy hosszú pillanatig tanulmányozza őt, és Bazz nem tud olvasni az arckifejezéséből, de éles. Nem fűz azonban megjegyzést, hanem oldalra lép, és az ujjait a nehéz faajtónak ütögeti. Az azonnal nyikorogva nyílik, és Shacklebolt átvezeti Bazz-t egy keskeny lépcsőházba. Kőlépcsők kanyarognak felfelé, és Shackleboltnak sikerül egy rövid mosolyra fakadnia, miközben újra behúzza az ajtót.
-Remélem, nem bánod, ha egy kicsit fel kell másznod - mondja. -Black cellája közel van a tetejéhez.
Ez az egyik oka annak, hogy a kíséret egy púp a hátamon. Ha Bazz is velünk lenne, felpattanna a reishire és az idő töredéke alatt feljutna. Ha azonban valaki figyel, akkor a lépcsőzésre van kényszerítve. Fantasztikus.
-Bassza meg- motyogja, de ettől függetlenül elindul felfelé, és próbál nem tudomást venni arról, hogy a bőre borzong. Erre valók a shinigamik, gondolja, ők képesek lennének kivonni a lelkeket az őket fogva tartó dementorokból, és - nos. Bazznak nem sok véleménye van arról a szarságról, ami a Shinigamik és a Quincy között történt, mert tavaly előtt soha nem volt része az Élők Világában, és leszarta, hogy a Lélektársadalom helyett a Wandenreichben van. A lelkek végleges elpusztításának gondolata kicsit rossz szájízt hagy a szájában, főleg azután, hogy Yhwach maga is megölt annyi Quincy-t, majd megfordult és besorozta az Arrancart a seregébe, és bármilyen lélekdarab is maradt itt, az már pokolian sokat szenvedett. Valószínűleg megérdemlik az esélyt, hogy újjászülessenek Soul Society-n keresztül, vagy ami megmaradt belőle.
-Balra tőled - mormogja Shacklebolt a háta mögül, és Bazz megfordul, lelép a lépcsőről, és egy ajtó előtti csupasz kőcsíkra lép. Ez egy keskeny folyosóra nyílik, amely mélyebbre vezet a toronyba, és amikor Bazz átlép rajta, Shacklebolt csak annyira követi, hogy az ajtót újra becsukja.
-A végéhez közeledünk- mondja, és amikor Bazz gyanakodva visszanéz rá, fáradt mosollyal kínálja meg. -Feltételezem, nem akarsz közönséget az ilyen beszélgetésekhez.
-Igen, köszönöm- mondja Bazz, bár nem tudja kiverni belőle az óvatosságot.
Shacklebolt arckifejezésébe visszavérzik egy kis humor. -Sikíts, ha bármivel is próbálkozik- ajánlja fel, mint egy olajfaágat, és a falnak támaszkodva helyet foglal.
Bazz felvonja a szemöldökét. -Azt hittem, sebészi úton távolították el a humorérzékedet, amikor a jelvényedet adták- mondja szárazon, és eszébe jut minden más DMLE-ügynök, akivel az irodában találkozott. Az arcuk úgy nézett ki, mintha megrepedne, ha csak megkísérelnének mosolyogni.
Shacklebolt rögtön felvonja a szemöldökét. -Ez valami vicc volt?- kérdezi szelíden. -Természetesen nem ez volt a szándékom. Elnézést a félreértésért.
Egy horkantással Bazz elfordul, és felemeli a kezét. -A titkot a sírba is magammal viszem- ígéri, és elindul. A cellák többsége mindkét oldalán üres, de néhányban összebújó alakok kuporognak, magukban motyognak vagy kísértetiesen hallgatnak.
Hátborzongató, gondolja Bazz, és nem áll meg, még akkor sem, ha érzi, ahogy a lelkük szétforgácsolódik és elhalványul, darabkák szakadnak le róluk. Szörnyű, és ő már megölte a maga részét, shinigamikat és quincyket egyaránt, de ez valami egészen más. Kínzás, nem csak bebörtönzés, és azon tűnődik, vajon hány ember tudja, milyen az Azkaban, és hogyan tudnak tükörbe nézni, ha egyszer csak megismerik.
-Nocsak, nocsak. Nézelődünk, nézelődünk?- gúnyolódik egy hang, és Bazz oldalra pillant, egy cellába, ahol egy régi nyiladék épp elég fényt és friss levegőt enged be, hogy kinyithassa az ember a száját. Egy férfi ül a padlón a priccs mellett, háttal a falnak, és megdöbbentően éles és koncentrált szemmel figyeli Bazz-t. Hosszú, sötét haja az arca körül lóg kócos és mocskos összetapadt loknikban, a ruhája pedig szakadt. A szakadt ing alatt hosszú karcolásokban vér látható, és Bazz elég jól felismeri az önkezűleg okozott sebeket.
Az arca azonban. Finom csontozatú és jóképű, szürke szemekkel, amelyekre Bazz ezer évvel ezelőttről is emlékszik. A Black család szemei, így nevezte őket az anyja, miközben ujjaival végigsimított Bazz zöld szeme alatt. Szerette a szemét - mindig azt mondta, örül, hogy inkább az apjára hasonlít, mint bárki másra a nő családjából.
-Igen - mondta Bazz szárazon, szembefordult a férfival, és közel lépett a rácshoz. -Épp a turizmus csúcspontjait jártam be, gondoltam, megnézem a két knútas túrát. Ezután még el kell látogatnom egy művészeti múzeumba.
Sirius Black durva és harsány nevetést harsan, és kinyújtja a kezét, hogy szemügyre vegye a kopár cellát. -Nyilván ez lesz a legemlékezetesebb. Sirius Black, szolgálatára. A kilátással vagy a híres lakókkal szeretnéd kezdeni?
-Azt hiszem, én a híres lakókkal kezdem- mondja Bazz, és találkozik a szemével. -Bazz. Bazzard Black.
Sirius megdermed. A tekintete végigsiklik Bazzen, a rózsaszín hajkoronájától a nehéz csizmája hegyéig, majd keskenyen és előítéletesen visszacsúszik. -Black- ismétli meg, könnyedén, még ha az arckifejezésén látszik is, hogy a hangneme csak látszat. -Bocsáss meg, de nem emlékszem, hogy láttalak volna a családfán.
-Nem is lennék. A rosszakat elégetitek, ugye? -kérdezi Bazz, gonoszul szórakozva a gondolaton. -Az én an-ősöm lett volna az elsők között. Iola. Ő feleségül ment…
-Egy muglihoz- fejezi be helyette Sirius, és az arcán felcsillan a felismerés. -Bob- Bob valami.
-Hitchens- válaszolja Bazz. Az apja félig japán, félig holland volt, és Bazz sosem ismerte ezen a néven, de legalább tisztában volt vele, hogy létezik. -Igen, ő az.
-Megszállottja voltam ennek a kettőnek- mondja Sirius, és hátra billenti a fejét a falnak. Nem mosolyog, de van valami szinte vágyakozó a vonásaiban. -Olyan nagyszerű módszernek tűnt, hogy bosszantsam őket, amikor fiatalabb voltam. Beleszeretni valakibe, aki elfogadhatatlan.
Valami sötét, forró és dühös dolog kavarog Bazz torkában, és amikor Siriusra néz, meg sem próbálja elrejteni. -Ó, igen?- préseli ki magából, élesen, mint az üvegszilánkok. -Gondolom, erről azonban lemondtál, amikor eladtad a barátodat Voldemortnak. Olyan szomorú, amikor az álmok meghalnak.
A változás azonnali. Sirius felugrik a padlóról, megdöbbentően gyorsan és stabilan egy olyan emberhez képest, aki az elmúlt tíz évet egy börtöncellában töltötte, és habozás nélkül nekicsapódik a rácsnak.
-Soha nem árultam el Jamest!- vicsorítja hirtelen Bazz arcába, és az arckifejezésében nincs más, csak düh és meggyőződés. -Ő volt a legjobb barátom! Szerettem őt! Soha nem árultam volna el!
Bazz torkában megakad a lélegzet, de nem lép hátra egy lépést sem. Szembenéz Siriusszal egyenesen, mozdulatlanul, és két ujját a combjára koppintja. -A barátok ugyanúgy hátba tudják szúrni egymást, mint bárki más- mondja egyenletesen, és az ujjai üteme Jugram-Jugram-Jugram-Jugram-Jugram-Jugram.
-Mi nem olyan barátok voltunk- mondja Sirius, és tétovázás nélkül tartja Bazz tekintetét. -Nem én. Jamest sose.
Elhiszi, gondolja Bazz kritikusan. Ha mást nem is, Sirius hisz a saját szavainak, de Bazz túl sok őrültet látott már, akit a saját torz vízióik hajtottak, ahhoz, hogy ezt evangéliumnak vegye.
-Győzz meg- mondja egyenletesen, és felemeli a kezét, formába hívva a reishit, amit reggel óta gyűjtöget. Kék-fehér fény csillan, ahogy a nyílpuska formát ölt, egy nyíl már fel is van szerelve, és Bazz tétovázás nélkül Sirius mellkasára irányítja. -Győzz meg arról, hogy ne menjek haza, és ne mondjam el Harrynek, hogy az apja legjobb barátja az oka annak, hogy nincsenek szülei.
Látja a pillanatot, amikor a szavakat regisztrálja, a laza döbbenetet, ami Sirius vonásain végigfut, majd a tiszta, maró bánatot, ami minden mást felülír.
-De én vagyok az oka- mondja Sirius, olyan halkan, hogy alig hallatszik egy lélegzetvétel. -Nem vagyok bűnös azokban a gyilkosságokban. Nem én öltem meg Petert. De én vagyok az oka annak, hogy James és Lily meghalt. Én mondtam nekik. Én mondtam nekik, hogy Peter legyen a titokgazda. Rám akarták bízni, de meggyőztem őket, hogy ez túl nyilvánvaló. Peter pedig rögtön visszaszaladt a mesteréhez, és elmondta Voldemortnak, hol találja őket.
Titokgazda. Valami, aminek utána kell nézni, mert ezt a varázslatot Bazz nem ismeri.
-Peter?- kérdezi a férfi.
Sirius felhúzza az állát, és a szája vicsorog, tele dühvel. -Peter Pettigrew. Egy másik barát. -Úgy köpi ki a szót, mintha méreg lenne.
Bazz ránéz, hallja a hangsúlyát, látja a fájdalmat, ami megpenészedett és valami egészen mássá rothadt a lelkében. És... hülyeség, talán, de elhiszi a szavakat.
Siriust elárulták. Nem ő volt az áruló.
-A tárgyalási jegyzőkönyved...? - kezdi.
Sirius keserűen és szórakozottan felnevet. -Milyen tárgyalás? - követeli. -Crouch úgy dobott be ide, hogy még vallomást sem vett fel. Sosem volt tárgyalásom.
Bazz vesz egy nagy levegőt, lehunyja a szemét. Gondolkodik, miközben megpróbál mindent a helyére illeszteni. Nem volt tárgyalás. Ez... tulajdonképpen ígéretes. Legalábbis ígéretesebb, mint az alternatíva.
-Kit akartál volna a tanúk padján látni? - kérdezi, kinyitva a szemét. -Neveket.
Sirius arckifejezése túl dühös, túl komor a reményhez, de - talán könnyedebb, mint egy pillanattal ezelőtt volt.
-Rubeus Hagrid. Meglátott a háznál, miután- utána. Ő volt az, aki elvitte Harryt. Nem engedte, hogy megtartsam, de - úgyis le kellett vadásznom Petert. Dumbledore. Tudta, hogy James és Lily egy Fidelius-bűbáj alatt rejtőzött, még ha nem is ismerte a Titokgazdát. Remus Lupin. - Az arckifejezésében valami sajnálkozáshoz hasonló dereng fel. -Azt hittem... azt hittem, ő Voldemort kémje. De nem ő volt. Viszont mindent tud rólunk négyünkről. Ő volt a negyedik Tekergő.
Aranyos név egy csapat bajkeverőnek, gondolja Bazz, mintha mind ártatlanok lennének. Nem árulók és áldozatok és halottak. Bólint.
-Majd meggondolom- mondja, ami elhallgatott hazugság. Meg fogja tenni, már meg van győződve róla.
Sirius megragadja a rácsot, ahogy ellép.
-Peter animágus volt!- mondja szinte kétségbeesetten. -Egy patkány, regisztrálatlan. Megszökött, a szemétláda elmenekült, miatta halt meg James és Lily, és ő még mindig odakint van. - Egy remegő lélegzetvétel, és előrehajol, tekintete Bazzbe fúródik. -Azt mondtad, Harry veled van? Védd meg őt. Peter egy nyafogó gyáva alak, de ha azt hiszi, hogyha ezzel kegyet szerezhet, vagy bármilyen előnyt a többi halálfalóval szemben...
-Nincs szükségem arra, hogy ezt elmondd nekem- mondja keményen Bazz. Hagyja, hogy a nyílpuskája visszazúzódjon reiatsu szilánkokra, és csak néhány darabot tűz Sirius hajába akaratával.
Sirius szó nélkül nézi, ahogy elmegy, csak áll tovább, és égő szemmel bámulja. Bazz nem néz vissza, még akkor sem, amikor eltűnik a látóteréből.
Nos, gondolja komoran, és biccent Shackleboltnak, amikor az ajtóhoz ér. Ez közel sem úgy alakult, ahogyan a látogatásra számított, és most egy halott áruló helyett egy ártatlan ember ül a börtönben, egy áruló barátja szabadon sétál, egy ügy, amit újra kell nyitni, és egy fenyegetés Harryre nézve, ami ezzel együtt jár.
Basszus! Bazz sokkal jobban szeret embereket ölni, és túl lenni a szarságokon.
-Mennyibe kerülne - kérdezi, és nem néz fel a lépcsőről, miközben leereszkednek -, hogy utánanézzek egy olyan ügynek, ami elítéléssel végződött, de nem került bíróság elé?
Shacklebolt döbbent pillantást vet rá. -Sirius ügye?- kérdezi.
Bazz felemeli a fejét. A lépcsőkön fagy kezdett el terjedni, és a következő lépcsőfordulóban egy homályosan humanoid alak áll sötét köpenyben, vonások nélkül, hideget sugározva. Elfordítja a fejét, hogy rájuk nézzen, és Bazz úgy érzi, mintha Jugram kardja átszakította a mellkasát, mintha csak most történt volna. Felemeli a kezét, a reishi szikrázik, sűrűsödik, és még a nyílpuskája formálódása közben meghúzza a ravaszt. Egy nyílvessző lövell el, csillagként lángolva, és egyenesen a Dementor csuklyája felé száguld. A lény úgy reagál, mintha Bazz tényleg eltalálta volna, oldalra vetődik egy ajtónyíláson keresztül, szélzúgás követi.
-Igen- mondja Bazz az ezt követő kongó csendbe, és érzi, hogy mosolyog, még a hamu szagával az orrában is. -Nem szeretem a kibaszott hanyag munkát.
Tovább sétál, és az egész hátralévő úton nem lát annyit, mint egy Dementor köpenyének sarkát.