Work Text:
A falióra hajnali kettőt üt, amikor Péter kikapcsolja a laptopját és kinyújtóztatja elgémberedett végtagjait egy hosszú sóhaj kíséretében. Kicsit sem szokatlan, hogy a pártelnök ilyen későig marad az irodában, így már hozzá van szokva a fullasztó csendhez, mely ilyenkor körülöleli az épületet. Az egyetlen fényforrás a helyiségben a sarokban haloványan égő állólámpa, amit már napok óta ki akar cserélni, de ez mindig hátrébb és hátrébb tolódott a teendők listáján ahogy telt az idő. A tekintete megakad a bögréjén, melyen a párt logója virít. Nem szereti ezt a bögrét. Sokkal szívesebben inna a kedvencéből, de azt nem merte elmozdítani a saját konyhájából, attól félve, hogy valami baja fog esni, hisz a gyerekeitől kapta két évvel ezelőtt, a születésnapjára. Ahogy engedi, hogy a gondolatai messze röpítsék őt az irodától, nem is veszi észre, hogy valójában nincs is egyedül. Fel sem merül benne, hogy maradt ott volna valaki rajta kívül, hiszen általában az utolsó, legelhivatottabb ember is le szokott lépni legésőbb éjfél körül.
A nap ötödik bögre kávéját befejezve, Márk megnyitja a csapot, hogy elmossa a porcelánt, de ahogy a langyos víz alá helyezi azt, a telefonja elkezd rezegni a zsebében. A víz elzárása után megtörölte a kezét gyorsan és kihalászta a telefont a farzsebéből. A képernyőt Péter neve tölti be, minek láttára Márk összeráncolja a szemöldökét és kinyomja a hívást. Péter irodájából egy sor nemtetszést jelző morgolódás hallatszik ki, úgyhogy Márk egy szórakozott mosollyal felé veszi az irányt és megáll az ajtófélfának dőlve.
- Tisztában vagy vele, hogy még itt vagyok, ugye? - A hang hallatára Péter felkapja a fejét a pakolászásból és egy fáradt sóhaj hagyja el a száját.
- Bocsánat, azt hittem már hazamentél. Csak meg akartam róla bizonyosodni, hogy minden készen áll holnapra.
- Igen, minden a helyén van, mindenki tudja a dolgát, teljesen készen állunk. - Márk nagyon jól tudja, hogy Péter hatalmas perfekcionista és a legkisebb gikszer is kikészíti az idegeit, így Márk legnagyobb feladata mindig is az volt, hogy megbizonyosodjon róla, hogy minden a tökéletesen fog történni.
- Még a… - Péter be sem fejezheti a mondatát, Márk már előre bólint és a szavába vág.
- Igen, még a fekete súgógép is ott van. - A két szempár találkozik egymással és egészen különb üzenetet sugallnak. Míg Márk azt akarja mondani Péternek, hogy nem kell aggódnia, folyamatosan azon dolgozik, hogy biztosítsa a zökkenőmentes környezetet ahhoz, hogy Péter jól tudja végezni a munkáját, addig Péter tekintetéből csak a hála árad. - Ezt megtanultam egy életre a kongresszus után.
- Nem is tudom mihez kezdenék nélküled, Márk. Már rég széthullottam volna ha te nem lennél itt mellettem, az biztos. - Péter vesz egy mély levegőt és elkapja a tekintetét Márktól, ugyanis az, hogy a szemébe nézzen, túl nehéz feladatnak tűnik ebben a pillanatban. - Hogyhogy nem mentél még haza?
- Gondoltam ha már a pártelnök nem alszik, akkor az alelnöknek sem illik. Már csak pár óra van hátra amíg elkezdődnek a szavazások. Hogy őszinte legyek veled, nem vagyok benne biztos, hogy el tudnék most aludni.
- Ezzel nem vagy egyedül, Márkom. Ha már egyikünk sem fog pihenni egyhamar, akkor legalább helyezzük magunkat kényelembe. - Péter elmosolyodik és Márkkal egyetemben leül a kanapéra. Egy kis idő után Péter megtöri a csendet, ám a hangja ezúttal lágyabb és az arcára kiül a sebezhetőség. - Szerinted elég volt, amit tettünk eddig? Szerinted nyerni fogunk?
- Nem szeretek előre inni a medve bőrére, de én hiszek benne, hogy meg tudjuk törni a Fidesz tizenhat éves zsarnoki uralmát. Látszik, hogy a magyar népnek elege van a sok hazugságból, lopásból, propagandából. Eljött a változás ideje.
- Attól tartok, hogy ez sem lesz elég. Mi lesz, ha elcsalják a választásokat? Mi lesz, ha csalódást okozunk a népnek? - Körülbelül két éve van már, hogy Péter és Márk együtt dolgoznak, de ez az első alkalom, hogy Márk ilyen állapotban látja Pétert. Mindig minden lepergett róla, Péter a legkitartóbb és legerősebb ember, akit valaha ismert, de most mégis örömmel fogadja a főnöke bizonytalanságát. Örül neki, hogy Péter bízik benne eléggé ahhoz, hogy megossza vele ezeket a gondolatokat.
- Péter, nézz rám. - Márk ráhelyezi a kezét Péterére és az ujjai gyengéden körbefonják a pártelnök csuklóját. - Ennél többet már nem tudunk csinálni. És bármi is fog ma történni, úgy megyünk neki a napnak, hogy minden tőlünk telhetőt megtettünk az országért, a népért. Már csak reménykedni tudunk, hogy a szavazók jó döntést fognak hozni. Én bízok a népben és tudom te is hiszel bennük.
Péter szimplán bólint Márk szavaira, de nem tudja rávenni magát arra, hogy válaszoljon neki. Az érintése égetően hat a bőrén és hirtelen újra tinédzsernek érzi magát, aki fülig beleesett egy osztálytársába. Nem idegen számukra a kontaktus kettejük között, kezdve az egy ágyban töltött éjszakáktól az országjáráson, egészen a lopott, részeg csókokig, amikről azóta egyszer sem beszéltek, de valahogy minden alkalommal újra megtörténik, amikor isznak.
- Megírtad a beszédeket?
- Igen, mindkettő lehetőségre fel vagyok készülve, már csak túl kell lennünk a napon.
- Akkor én azt mondom hívjunk egy taxit, menjünk vissza a házadba és pihenjük ki magunkat a holnapi utolsó sprint előtt.
Csupán harminc perccel később Márk Péter hálószobájában ül az ágyon, míg a pártelnök zuhanyzik. Márk hátradől a puha matracon, hisz ő már lefürdött, így csak egy alsónadrágban fekszik Péter ágyában. Az agya nem hagyja békén, de most kivételesen nem a választások, a párt, vagy az ország jövője körül forognak a kusza gondolatai, hanem Péter körül. Nem, nem is Magyar Péter körül, hanem akörül a Péter körül, aki csak akkor bújik elő, amikor nincsenek kamerák, amikor nincs tömeg a közelben. Tudja nagyon jól, hogy soha nem lehet köztük egy tartós kapcsolat, hiszen soha nem bújhatnának elő. A magyar közvélemény minden bizonyossággal még nincs kész egy nyíltan meleg vagy biszexuális miniszterelnökre, szóval egy valódi párkapcsolat csak egy gyönyörűszép fantázia marad elméjében. Igazából azt sem tudja, hogy valójában Péter mit érez, hogy érez-e valamit iránta. Lehet, hogy nem is akar tőle semmit, csak éppen Márk mindig jókor volt jó helyen.
Péter elzárja a vizet a fürdőszobában és lefekszik az ágyra Márk mellé, nagyon óvatosan, nehogy érintkezzen a bőrük, bár maga sem tudja miért.
- Min örlődsz ennyire?
- Nem fontos. - Márk megrázza a fejét és a szemeit egyenesen a plafonra fókuszálja, véletlenül sem akar most ránézni Péterre, mert azok a szemek most a vesztét jelentenék.
- Nincs olyan, hogy nem fontos.
- Kevesebb, mint három óra múlva fent kell lennünk a kampány utolsó napjára, talán lényegtelen beszélgetések helyett aludnunk kéne.
Péter vesz egy mély levegőt, nehéz megállnia, hogy ne kezdjen el veszekedni Márkkal, de kivételesen rájön, hogy nem vezetne az most semmihez, így annyiban hagyja.
Másnap reggel Péter az ébresztőóra iszonyatos, fülsiketítő hangjára kel pontosan fél hatkor. Az első dolog, amit Péter érzékel az a kettő kar, amelyek átölelik a derekát és Márk meleg testéhez láncolják. Az éjszaka folyamán úgy tűnik Péter többé-kevésbé ráfeküdt Márkra, ugyanis a feje most az alelnök mellkasán pihen és a teste nagy része a hozzá van simulva. Péter gyorsan kinyomja a telefonjából szóló zajt és feltápászkodik az ágyból, lefejtve magáról Márk karjait. Látszólag Márk nem kelt fel az ébresztőre, viszont a mozgolódás Pétertől meghozza hatását és neki is felpattannak a szemei.
Nem sokat beszélnek amíg készülődnek, de amikor már mindketten teljes öltözetben ülnek a kanapén feloldódik közöttük a levegő.
- Lehet, hogy holnap ilyenkor már miniszterelnök leszel. Sőt, elég valószínű.
Péter a pultnak támaszkodva rámosolyog Márkra ameddig várják, hogy elkészüljön a kávéjuk.
- Ne szaladj ennyire előre azért. Még nem tudjuk mit hoz a jövő.
- Ugyan már, a zsebében van a nyereség, elnök úr. - Márk arcára egy vigyor kúszik ahogy megragadja a két bögrét a kávéfőző alól és az egyiket Péternek nyújtja.
- Én pedig mondtam már, hogy ne igyon előre a medve bőrére, alelnök úr.
Péter elfogadja a kávét és a mozdulat közben az ujjai végig simulnak Márk kezén, amire mindkettejük arca kissé elpirul. Péter bögréjének fehér porcelánján tisztán kivehető a kép, melyen ő van a gyerekeivel az állatkertben.
- Ez egy utasítás?
- Igen, veheted annak is, ha már a főnököd vagyok.
Hihetetlen érzés önti el a TISZA Párt tagjait ahogy követik élőben a választási eredményeket. Emberek százezrei tömörülnek össze az eredményvárón, abban reménykedve, hogy a Fidesznek egyszer s mindenkorra vége. A párt elnökét és alelnökét viszont senki nem találja a munkatársaik közül, hiszen egy pár pillanatra elrejtőztek egy eldugott sarokban, ugyanis Péter egyszer csak megragadta Márk karját, hogy elhúzza a többiek szeme elől.
- Minden rendben? - Márk eleinte aggódva néz Péterre, de a hatalmas mosolya szinte rögtön átragad az alelnökre.
- Sosem fogod elhinni, hogy ki hívott az imént telefonon.
- Ne. Komolyan? - Az elmúlt két évben Márk túlságosan jól kiismerte Pétert, ezért sokszor már szavak sem kellenek, hogy megértsék egymást, bár talán ez elkerülhetetlen volt azután, hogy két évet összezárva töltöttek. - Mit mondott?
- Többé kevésbé gratulált a győzelmünkhöz. Valóban én leszek Magyarország következő miniszterelnöke. - Az örömének gátat szabni egyikük sem tud, ahogy rájönnek, hogy Orbán Viktor soha többet nem fog az ország vezetője lenni.
- Tudtam én, hogy képes vagy rá.
- Nélküled nem ment volna, remélem ezt tudod. Elképesztően hálás vagyok, amiért végig csináltad velem ezt a két évet, tudom, hogy néha nehéz velem. És köszönöm, hogy nem adtad fel, még akkor sem, amikor hihetetlenül önfejű voltam és ésszerűtlen, bár nem sok ilyen volt. - Péter közelebb lép Márkhoz, az elégedett mosoly még mindig ott virít az arcán ahogy egy nagy ölelésbe húzza őt. Márkot meglepetésként éri a gesztus, de nem hátrál ki belőle, inkább bele olvad.
- Kurva sokszor voltál önfejű, néha nehéz elkülöníteni nálad az igazán fontos dolgokat és az ésszerűtlen eszemenéseket. - Márk hangja alig ha nem elveszik Péter vállában, de egyikük sem szakítja meg az ölelést.
- Most úgy fogok tenni, mintha ezt meg sem hallottam volna, Márkom. - Bár Pétert semmi nem akadályozza a beszédben, mégis halkabb most, mint általában.
- Miért hívsz mindig így? - Egy pár centit hátrébb hajol Márk csak azért, hogy lássa Péter arcát, amikor választ ad a kérdésére, bár a leendő miniszterelnök nem tűnik túl izgatottnak, hogy magyarázkodjon.
- Talán, mert azt kívánom bárcsak igaz lenne. - Péter vesz egy mély levegőt, hogy összeszedje magát mielőtt folytatja a mondanivalóját, amivel már rég tartozik Márknak. - Ezt is csak azért mondom el, mert pumpál bennem az adrenalin és, mert két év alatt sikerült leépítened minden bennem lakozó önkontrollt, és mert ha most nem mondom el, akkor lehet soha nem lesz újra bátorságom hozzá józanul.
- Elmondani mit?
Válaszadás helyett Péter inkább a tettek mezejére lép, két kezével megfogja Márk arcát és egy mámorító csókba húzza. Márk szinte azonnal viszonozza a csókot, a szemei lecsukódnak és átadja magát a világon túli érzésnek.
- Azt hiszem valahol a késő esti beszélgetések, a kemény munka és a sok-sok együtt töltött reggel közepette visszafordíthatatlanul, menthetetlenül beléd estem. Tudom, hogy ezt nem jelenthetjük be az országnak, még nem, de én meg szeretném próbálni veled. - Péter mindezt homlokát Márkéhoz döntve suttogja el neki, míg ajkai gyöngéden súrolják az alelnök ajkait. Az ujjai beletúrnak Márk barna hajába a feje hátulján, lágyan masszírozva a bőrét.
- Én is meg szeretném próbálni, még akkor is, ha nem csinálhatjuk ezt a nyilvánosság előtt.
Ezúttal Márk az, aki csókba húzza a másikat, amibe mindketten belemosolyognak. Távolról hallják a munkatársaikat ahogy őket keresik, de ez most nem nagyon foglalkoztatja a kettejüket, túlságosan el vannak veszve egymásban. Amint megtörik a csókot, Márk teljesen el is húzódik Pétertől.
- Menjünk mielőtt megtalálnak minket. Vár rád egy győzelmi beszéd és egy ország, Miniszterelnök úr. - Péter csillogó szemei örökre beleégtek Márk agyába a megkönnyebbült mosolyával együtt.
Ahogy sétálnak a munkatársaik felé, Márk agyában cikáznak a gondolatok, nem hagyják nyugodni még most sem. Eszébe jut a március tizenötödikei Nemzeti Menet, ahol megbabonázva nézte Pétert ahogy a pódiumon szónokolt.
Márk szívből utálja azt, aki Péter öltönyét készítette. Rendkívüli munkát végzett, az biztos, de pont ezért minden egyes alkalommal, amikor Márk szemei Péterre tévednek, le akarja tépni róla a ruhadarabot az összes többivel együtt.
Talán épp ezért iszik annyit a menet utáni összejövetelen. A párt tart egy kisebb körű ünneplést Péter házában, hiszen minden a terv szerint ment a meneten. Márk már a sokadik shot pálinkát gurítja le, amikor a párt utolsó tagjai is haza indulnak.
- Lehet kicsit lassítanod kéne, nem gondolod? - Péter egy szórakozott mosollyal az arcán teszi fel a kérdést Márknak, hisz már ő sem szomjas.
- Lehet ahhoz már kicsit késő, nem gondolod? - A szavak összekuszálódnak Márk agyában, de ő ettől függetlenül ugyanolyan boldogan fordul Péterhez, aki a kanapé másik végén ül. - Szerintem elképesztően rossz ötlet volt ez az öltözet, Péter.
- Na és miért véled így, Márkom? - Péter nincs meglepve, inkább jót szórakozik a másik részegségén. Jobban ismeri az alelnökét, mint bárki más, ezért tudja, hogy ha tényleges problémája lett volna a tervvel, szólt volna neki.
- Mert túlságosan jól nézel ki benne. És bár tudtam az egész beszédedet szinte fejből, egy szavadra sem tudtam figyelni, csak arra, hogy milyen kibaszott attraktív vagy. - A szemei végig siklanak Péter testén, már csak egy sima fehér inget visel, de még így is szörnyen vonzódik hozzá. Márk közelebb csúszik Péterhez a kanapén és megragad két shotos poharat az asztalról, amiket megtölt pálinkával. Az egyiket odanyújtja Péternek, de ő inkább az eszére hallgat és mindkettőt kiveszi Márk fogásából.
- Nem hiszem, hogy még több alkohol jót tenne most neked. - Az asztalra helyezi az üvegpoharakat és Márk tekintete végig kíséri minden mozzanatát. Panaszkodás vagy egyet nem értés helyett Márk cselekvésre adja a fejét és közelebb hajol Péterhez, hogy meg tudja csókolni. A jó döntés az lenne Péter részéről, hogy ha megszakítaná, de nem teszi, hisz az alkoholnak sikerült eléggé ledöntenie a falakat, amiket felhúzott magában az évek során. Tudják mindketten, hogy reggel egy szó sem fog esni a történtekről, de most kiélvezik a lehetőséget, hogy önmaguk legyenek, és ezt a pálinkára tudják fogni.
Még nem jutottak tovább a szimpla csókoknál, hisz mindig részegek voltak és egyikük mindig valamivel józanabb volt, mint a másik és ezért ő mindig úgy érezte, hogy kihasználná a másikat, ha hagyná, hogy tovább menjenek.
Ez most is így történik és Péter megállítja Márkot, amikor az kirángatja Péter ingét a nadrágjából és a fehér textil alá csúsztatja a kezeit.
A Batthyány téren az emberekből álló morajló tenger egyként, kicsattanó örömmel üdvözli a TISZA Párt tagjait a színpadon és Péter elfoglalja helyét a mikrofonnál, hogy megkezdhesse beszédét.
Márk számára minden pillanat homályba vész, kivéve egyet.
- Olyan ország, ahol senkit nem bélyegeznek meg azért, mert mást gondol. Mást gondol, mint a többség. Senkit nem bélyegeznek meg azért, ha mást és máshogyan szeret, mint a többség. - Ez a pár mondat véglegesen megmaradt Márk emlékezetében és még akkor is ez játszódik újra és újra benne, amikor a kocsiban robognak Péter háza felé.
Amint Márk becsukja a bejárati ajtót kettejük mögött, egy szoros ölelésbe húzza Pétert, aki örömmel fogadja a gesztust.
- Megcsináltuk. Nyertünk, ráadásul elsöprő kétharmaddal. Megcsináltad. - A büszkeség árad Márk minden szavából ahogy karjai átölelik Pétert.
- Már mondtam neked, Márk. Nélküled semmire nem mentem volna. Lehet, hogy én vagyok a képe a pártnak, lehet én leszek a miniszterelnök, de ha te nem vagy mellettem, ha te nem hajtasz csak olyan keményen, mint én, akkor nem tartanánk most itt. És a párt többi tagja nélkül sem jutottunk volna sehova. Ahogy a magyarok milliói nélkül sem.
- Akkor is gratulálok, Miniszterelnök úr. Végre egy értelmes ember fogja betölteni azt a posztot, nem egy pénzéhes zsarnok.
- Köszönöm, Márkom. - Éppen annyira hajol el Péter az ölelésből, hogy meg tudja csókolni Márkot. - Talán meg kéne beszélnünk ezt tüzetesebben. - Ahogy ezt hozzáteszi, magára és Márkra mutat ujjával.
- Egyetértek. A legelső dolog, amiben meg kell egyeznünk az az, hogy senkinek nem mondjuk el.
- Ez így van. Úgy kell számolnunk, hogy ha valaki megtudja, akkor az egész világ is megtudja vele együtt. Ezt még nem engedhetjük meg magunknak. Viszont azzal mindenki tisztában van, hogy nagyon jó viszonyt ápolunk, így talán könnyebb lesz a dolgunk.
- Eddig is számtalanszor töltöttük egy fedél alatt az éjszakákat, mert túl sokáig dolgoztunk. Most is megtehetjük. - Márk elkezdi lefejteni Péterről a zakóját, majd azt a fogasra akasztja, hisz még mindig az előszobában ácsorognak.
Péter bólint és egy halvány mosollyal kézen fogja Márkot és a hálószobába húzza.
- Úgy érzem ránk fér egy kis pihenés. Hosszú napunk volt, holnap pedig kezdődik az igazi munka.
- Megerőltető volt sokáig fennmaradni, öregapó? - Márk vigyora kiszélesedik, nyíltan élvezi Péter poénos gúnyolását, ám ő nem tűnik ilyen felhőtlen boldognak.
- Csak hét év van köztünk, úgyhogy a helyedben nem dobálóznék ilyen nagy szavakkal. - Látszik, hogy valójában nem mérges, ezt azzal is bemutatja, hogy egy gyors csókot nyom Márk szájára, aki kifejezi a csalódottságát, amikor elhúzódik tőle. - Na mi az? Tán valami nem felel meg az elvárásainak, képviselő úr?
Márk csak a szemét forgatja egy mosollyal mielőtt újonnan csókba húzza Pétert.